„Legyen a zene mindenkié!”…. Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is… Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk. Akkor mondjuk majd csak igazán: örvendjen az egész világ!”                                                

(Kodály Zoltán)

Közel 50 éves az emelt szintű ének-zeneoktatásunk

Kodály Zoltán magasra tette a mércét, amikor azt mondta, hogy a gyerekeknek csak a legértékesebbet szabad adni. Intézményünk pedagógusainak munkájában a Kodály által kijelölt út érvényesül. 2018-ban lesz 50 éve, hogy iskolánkban megkezdte működését az ének-zene tagozat. Zenei nevelés alapja Kodály Zoltán pedagógiai koncepciója, hitvallása. Iskolánkban tanított többek között Igó Lenke, Szabó Sipos Máté és Blazsek Andrea is. 1987-ben intézményünk a Liszt Ferenc Társaság támogatásával a nagy zeneszerző, Liszt Ferenc nevét vette fel.

A kórusaink szerepeltek: egyházzenei fesztiválon Delfoiban, gyermekkari cserekoncerten Pozsonyban, kórusfesztiválon Belgiumban, Frankfurtban, Halleban, a dániai Legolandben, Drachtenben, Koppenhágában és Olaszországban. Meglátogatták Liszt Ferenc szülőházát az ausztriai Doborjánban és tiszteletüket tették sírjánál, Bayreuthban. Ezeknek a szerepléseknek nagy része Konorót Gáborné, Teca néni nevéhez fűződnek.

A Liszt Ferenc Általános Iskola napjainkban méltóképpen folytatja a hagyományokat. Az alsó tagozaton két párhuzamos zenei osztály van, valamint 2010-től - a nagy érdeklődésre való tekintettel - két kórus működik, a Campanella Kicsinyek Kórusa és az Erdőzsongás Kiskórus. Alapító karnagyuk Ruzsásné Sebestyén Emília és Frimmel Zsófia. Mindkettő arany minősítésű kiskórus. A Liszt Ferenc Gyermekkarban az 5-8. osztályos tanulók énekelnek. A kórus munkáját csaknem 25 éve Kovács Katalin irányítja. 2012-ben a fővárosi Éneklő Ifjúság minősítő hangversenyen „Év kórusa” arany minősítést szerzett. Kórusaink rendszeresen fellépnek a Zuglói Filharmónia által szervezett hangversenyeken. 2011-ben ünnepi koncerten emlékeztek meg iskolánk névadójáról, a 200 éve született Liszt Ferencről, illetve iskolánk fennállásának 100 éves évfordulóját jubileumi koncerttel tették emlékezetessé. Ezen az eseményen művésszé vált egykori tanítványaink is felléptek. 2015-ben a Kossuth-díjas Ghymes együttessel énekelhetett 100 tanítványunk.
Kórusaink rendszeresen szerepelnek iskolai és kerületi rendezvényeken, a KÓTA és a Bárdos Lajos Társaság által szervezett fővárosi Gálahangversenyeken. Partnerkapcsolatot alakítottunk ki a Budapesti Fesztiválzenekarral, a Zuglói Filharmóniával és a MÜPA-val. Gyermekeink az Operaház és a Zeneakadémia gyermekfoglalkozásait is szívesen látogatják.

Dr. Ruzsásné Sebestyén Emília

Munkaközösség-vezető