„Az Ökoiskola Cím azon iskolák munkájának legmagasabb szintű állami elismerése, melyek iskolafejlesztési, pedagógiai munkája kiemelkedően magas színvonalon képviseli a környezeti nevelés, a fenntarthatóság pedagógiája értékeit.” Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet nyílt pályázatán iskolánk 2008-ban és 2011-ben elnyerte az Ökoiskola, majd 2014-től kiérdemeltük az ÖRÖKÖS ÖKOISKOLA címet.

Mit jelent az, hogy ökoiskola? Az ökoiskolák olyan iskolák, melyek tevékenységüket oly módon igyekeznek végezni, hogy közben a lehető legnagyobb mértékig megpróbálják tiszteletben tartani az élővilág érdekeit és megpróbálnak minél kisebb károsodást okozni az ökoszisztémának. Abban különböznek egy átlagos iskolától, hogy nemcsak a tanításban érvényesülnek a környezeti nevelés, a fenntarthatóság pedagógiai elvei, hanem az iskolai élet minden területén; az iskola működtetése terén, az energiagazdálkodás, a környezetvédelem, az egészséges életmód, a programok, rendezvények, túrák szervezése, a hulladékgyűjtések területén is.Vannak évről–évre ismétlődő programjaink, de minden tanévben igyekszünk új elemekkel is színesíteni a környezetvédelemhez, fenntarthatósághoz kapcsolódó foglalkozásainkat.

•  A használt elemek gyűjtése mellett jelenleg már a rossz mobiltelefonok gyűjtését is végezzük.
•  Évente több alkalommal papír- és PET palack gyűjtést szervezünk.
•  Iskolánkban a papírt és PET palackot már több éve szelektíven gyűjtünk.
•  Az iskola környékét évente ismétlődően takarítjuk a „TeSzedd!”akció keretében.
•  Havi rendszerességgel szervezünk családi kirándulásokat, „Bakancsos Túrákat”, illetve a tanulmányi kirándulások, az erdei iskolai programok szintén a környezeti nevelés jegyében zajlanak.
•  Rendszeresen szervezünk „témanapokat”, ahol mindig teret kap a környezetvédelem és a fenntarthatóság.
•  Minden tanévben változatos programokkal emlékezünk meg a jeles környezetvédelemhez kapcsolódó napokról, pl. Állatok világnapja, Víz világnapja, Föld Napja, Madarak és Fák napja, Környezetvédelmi Világnap.
•  A természettudományos tantárgyi órákon, valamint az osztályfőnöki órákon a tantárgyak adta lehetőségeket kihasználva tanulóinkat megismertetjük Földünk környezetvédelmi problémáival. „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” – jelmondat szellemében arra neveljük őket, hogy tegyenek meg mindent környezetük megóvása érdekében. Ezért is részese iskolánk számos országos programnak. (Autómentes nap, Világ Legnagyobb Tanórája, a Fenntarthatósági Hét, a Happy Hét)
•Az iskola folyosóin és a tantermekben sok növényünk van, melyeket „Iskolazöldítés” keretében a gyerekek ápolnak.

Iskolánk törekszik az Ökoiskola céljainak megvalósítására, és fontosnak tartjuk, hogy a környezeti nevelés beépüljön a gyermekek mindennapjaiba.

Pálfiné Horváth Julianna
Öko munkaközösség-vezető